Olyan sok minden van, amit úgy szeretnénk elmondani a gyerekeinknek! Szeretnénk meggyőzni őket, hogy ne nőjenek fel olyan hamar, de nem hallgatnak ránk. El akarjuk mondani nekik, hogy a szépség múlandó, de ők nem hajlandók elhinni. Figyelmeztetjük őket, hogy tetteiknek következményei lesznek, és mégis dacolnak velünk. Szomorú, de gyerekeink még csak nem is kapiskálják, hogy veszélyes hely ez a világ, így hát a mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy megvédjük őket.

2010. február 21., vasárnap

Végre a szabadban

Ma délelőtt végre ki tudtunk menni játszani. Több, mint 1,5 órát kint voltunk a gyerekekkel, szépen sütött a nap, persze a hinta nem maradhatott el, pedig Roxánának nem akartam megengedni, hogy hintázzon, de végül kiharcolta magának. Borzalmasan hisztis, néha nagyon nehéz kezelni, elképzelésem sincsen mi lesz később. Furcsa, mert Bettina nem volt ennyire akaros, ez a picúr  meg amit a fejébe vesz véghez is viszi. Ha nálam nem ér célba, akkor megy máshoz. Ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy ő elképzelte, akkor csak úgy repülnek a dolgok, hol az etetőszékből, hol a babákat vágja be a sarokba, csak úgy nyekkennek. Gondolom nem vagyok egyedül a problémámmal, a védőnő szerint korai még, na ja, ő már biztos nem emlékszik rá.

Úgyhogy elégedett vagyok, jobb is a kedvem, egy hét még és március lesz, hivatalosan is tavasz.
Bejegyezte: dátum:
Címkék: ,

1 megjegyzés:

  1. Zsófi2010. február 22. 20:41

    :)
    Mi is élvezzük végre a jó időt:)Már csak az kell,hogy még egy kis plusz fokok jöjjenek és minden oké lesz:)
    Petim is nagyon kis dilis tud lenni.Ha valami nem úgy van ahogy ő akarja,akkor ő is dobál mindent...
    Szerencsére ha hisztizik hamar el tudom terelni a figyelmét,de erről a csapkodásról,dobálózásról nem tudom hogyan szoktassam le...

    VálaszTörlés

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)