Olyan sok minden van, amit úgy szeretnénk elmondani a gyerekeinknek! Szeretnénk meggyőzni őket, hogy ne nőjenek fel olyan hamar, de nem hallgatnak ránk. El akarjuk mondani nekik, hogy a szépség múlandó, de ők nem hajlandók elhinni. Figyelmeztetjük őket, hogy tetteiknek következményei lesznek, és mégis dacolnak velünk. Szomorú, de gyerekeink még csak nem is kapiskálják, hogy veszélyes hely ez a világ, így hát a mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy megvédjük őket.

2011. október 23., vasárnap

Sapijáték nyereménye

Már vagy egy hónapja megkaptuk postán a játékban nyert sapikat, úgyhogy kicsit megkésve bár, de végre közzéteszem a képeket, amiket akkor fényképeztem, mikor megkaptuk a csomagot. 
Köszi Csilla mégegyszer, hogy egyformát csináltál nekik, és köszönöm a játékot, nagyon örülünk a nyereménynek!!!! A méretek jók, a színe fantasztikusan szivárványos. És ez azthiszem a képeken is látható, a leánykáim végigbohóckodták az egész fényképezést.




2011. október 13., csütörtök

Szeptember - aranycsillagok

Eltelt egy hónap az iskolából, illetve az óvodából. Bettina tegnap a tájékoztató füzetben hazahozta az első havi szöveges értékelést, ami elég érdekes volt, be voltak X-elve a rá vonatkozó adatok illetve a végén az össz értékelés . Aztán tovább lapozva bukkantam rá magyarból álló egyenesekre kapott aranycsillagra és matematikából önálló munkára kapott aranycsillagra. Nagyon büszkék vagyunk rá, remélem továbbra is ilyen jó marad a teljesítménye. Igyekszik, de olvasni és írni már rettenetesen szeretne önállóan, de még csak most kezdték az U betűt, ez az első. Önálló és talpraesett, délutánonként mikor megyek érte elnézem mennyire vagány és nagy csajszi lett belőle.

Roxánának is eltelt az első hónap az oviban, nagyon lelkes óvónőket kaptunk, Roxána rengeteg új mondókát és éneket tanult meg és úgy látom jól beilleszkedett. Reggelente szívesen megy és minden nap közli velem, hogy ő bizony már nem sír az oviban. 

A szeptember hónapunk elég mozgalmasan telt, igyekszem felrakni a kirándulásaink képeit és a már leírt eseményeket befejezni és közzétenni. Kevés az időm rá, esténként nem sok kedvem van már gép elé ülni. :-)