Olyan sok minden van, amit úgy szeretnénk elmondani a gyerekeinknek! Szeretnénk meggyőzni őket, hogy ne nőjenek fel olyan hamar, de nem hallgatnak ránk. El akarjuk mondani nekik, hogy a szépség múlandó, de ők nem hajlandók elhinni. Figyelmeztetjük őket, hogy tetteiknek következményei lesznek, és mégis dacolnak velünk. Szomorú, de gyerekeink még csak nem is kapiskálják, hogy veszélyes hely ez a világ, így hát a mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy megvédjük őket.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fog. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fog. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. szeptember 18., vasárnap

Harmadik


Végre ma megszabadult Bettina a 3. fogától is. Már legalább 2 hete mozog, tegnapra teljesen megelégelte és ma délelőtt úgy döntött szedjük ki. A fog még kicsit ragaszkodott, de azért nem volt olyan nehéz kiszedni. Már nő alatta a szép új maradandó fogacska.

2011. március 12., szombat

Egy újabb!


Mára érett meg a dolog, hogy kihúzhassam Bettina fogát. Már nagyon régóta mozgott, sőt igen szépen nő mindkét fog alul, de ez a tejfogacska makacs volt, nem akart kijönni. Napok óta mondogatom neki, hogy húzzuk ki, mert már teljesen frusztrált tőle, egyáltalán nem tudott semmire sem koncentrálni, az egész napját ez töltötte ki, piszkálta  a nyelvével és kérdezgette kieshet-e úszás, evés, fogmosás sőt alvás közben. Zavarta a beszédben, az evésben, nekem meg kezdett az agyamra menni. Tegnap már bogarat ültettem a fülébe, itt van a hosszú hétvége, teszünk róla, hogy kiessen, hisz a szép új egészséges fog már nő mögötte. Ma már nem bírt enni tőle, adtam neki egy papírzsepit próbálja meg kicsavarni, de nem ment. Így rám maradt a feladat, nagyon könnyen kijött, alig tartotta már valami. Úgyhogy két fogacskát elvitt a Fogtündér.


Roxána szerdán éjszaka ismét belázasodott, elvittem az orvoshoz, valószínűleg tőlem kapta el, én is hétfőn torokfájással és lázzal voltam dokinál. Mindkettőnk gyulladáscsökkentőt kapott, én már viszonylag jól vagyok, Roxána még alakul, de ő ráadásként kapott Isoprinosine szirupot, ami májusban a bárányhimlő után nagyon sokat segített, remélem most is megerősíti megint az immunrendszerét.


Múlt hétvégén voltunk a Tropicariumban, csak valahogy elmaradt az írás róla. Roxánának nagy élmény volt, azt sem tudta hová fusson, Bettina rengeteg dologra emlékezett az előző kirándulásról.

2011. február 23., szerda

Kiesett

Úgy jött haza Bettina, hogy kiesett a foga elől, mikor ebéd után mosta a fogát. Óvónéni gyorsan el is rakta egy szalvétába és hazaküldte.  El is raktuk emlékbe, nagyon büszke rá.


Mozog

Tegnap Bettina úgy jött haza az oviból, hogy képzeld Anya, alul mozog az egyik fogam. Rettentő boldog tőle, jönni fog a fogtündér is :-) Neki azt jelenti, hogy nagylányosodik, én meg csak gondolkodom hová telt az elmúlt 6 év. Nemtudom mennyi idő kell mire kiesik neki, de arra nagyon kiváncsi leszek.
Roxána javul, vagyis szedi a gyógyszert és gondolom a torka már nem gyulladt. Viszont tegnapra jött ki, folyik az orra és köhög tőle egy kicsit, de szépen fújja az orrát, jön is belőle rendesen. Remélem hamar meggyógyul. Összefutottam kettő bölcsis társ szüleivel is, mindenkinek torokgyulladása van.