Olyan sok minden van, amit úgy szeretnénk elmondani a gyerekeinknek! Szeretnénk meggyőzni őket, hogy ne nőjenek fel olyan hamar, de nem hallgatnak ránk. El akarjuk mondani nekik, hogy a szépség múlandó, de ők nem hajlandók elhinni. Figyelmeztetjük őket, hogy tetteiknek következményei lesznek, és mégis dacolnak velünk. Szomorú, de gyerekeink még csak nem is kapiskálják, hogy veszélyes hely ez a világ, így hát a mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy megvédjük őket.

2011. december 27., kedd

2011 Karácsony

A téli szünet elkezdődött december 22-én. Azthiszem a gyerekekre bőven ráfér egy kis pihenés. A Jézuska december 21-én délutánra mikor hazaértünk meghozta a  szépen feldíszített fát. Volt ám csodálkozás. Főleg Roxána, ő olyan szinten tud örülni dolgoknak és ki is tudja mutatni. Bettina már jobban érti a dolgokat, ő felrakta az általa készített díszeket és a meglepetést is, amit az iskolában készítettek.

Majdnem elfelejtettem, hogy "Csellós" Zsuzsinak köszönjük idén is a karácsonyi koncertet. A bazilikában került megrendezésre, szerencsére annyira hideg sem volt, mint máskor. Bach műveket hallhattunk, egy időre ismét feltöltődtem :-)

December 24-én este megérkeztek az ajándékok. Rengeteg csomagot kellett kibontaniuk, nagyon élvezték, Roxána tornyot épített az ajándékokból. Bettina azóta az MP4 lejátszóját le sem rakja, amikor csak lehet nézi a filmeket vagy zenét hallgat. Hatalmas volt az öröm, ezért azthiszem megéri karácsonyozni, látni a boldogságot az arcukon és a csodálkozást, ez ad igazi ünnepi hangulatot nekem.

December 25-én Pétfürdőn voltunk a szüleimnél, meg a tesómék is ott voltak, ott is volt ám nagy öröm. Ráadásul korongoztak is a gyerekek, annyira édesek voltak, tiszta sár volt mindkét gyerek, lefényképeztem őket, de azthiszem még gyakorolni kell nekik egy kicsit :-)

Nagyon hamar elteltek az ünnepek, nemsokára itt az év vége és kezdődik az új év.









2011. december 7., szerda

Mikulás



A gyerekek már vagy egy hónapja várják a Mikulást. Készültek rá az oviban és az iskolában is. Otthon lelkesen pucolták a kis csizmáikat. Aztán végre elérkezett a nagy nap. Apáéknál már 5-én jött a Mikulás, el is mentünk a rendezvényre. Roxána alig bírta kivárni, mire sorra kerül, énekelt már előre. Természetesen a Mikulás bácsinak is hangosan énekelt, megígérte, hogy nem hisztizik és főleg nem veszekednek Bettinával (ennek a betartása azért még hagy maga után kívánnivalót). Kaptak mindketten csomagot. Aztán másnap 6-án Bettina az osztályával Pestre utaztak a Baptista Szeretetszolgálat jóvoltából. Voltak a cirkuszban, ahol a Fluor Tomi is fellépett, neki ez jelentette a menyországot, napokig áradozott róla, hogy énekelte a számait, nagyon rajong érte. Kaptak ajándékot is, ráadásul volt benne egy szuper könyv a közlekedési táblákról gyerekeknek. Utána az állatkertbe mentek át. Sokat mesélt otthon (a papával ment), úgyhogy nagyon jól érezte magát, viszont rettenetesen elfáradtak, de az élmény azóta is megvan. Este nálunk is jött a Mikulás, rengeteg csokit és más édességet hozott, gazdag volt a Mikulás.

képek lesznek itt is :-)