Olyan sok minden van, amit úgy szeretnénk elmondani a gyerekeinknek! Szeretnénk meggyőzni őket, hogy ne nőjenek fel olyan hamar, de nem hallgatnak ránk. El akarjuk mondani nekik, hogy a szépség múlandó, de ők nem hajlandók elhinni. Figyelmeztetjük őket, hogy tetteiknek következményei lesznek, és mégis dacolnak velünk. Szomorú, de gyerekeink még csak nem is kapiskálják, hogy veszélyes hely ez a világ, így hát a mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy megvédjük őket.

2009. december 16., szerda

Születésnap és sok-sok hó



Nővéremnek: Emőke nagyon boldog születésnapot kívánunk!



Behavaztunk!!! Szeretem, mert tiszta a levegő, ropog a hó a lábunk alatt, szép látvány a hó és a hóesés is. Régen hóesés előtti napokban éreztem az illatát. Sajnos ez mára elmúlt, inkább fejfájás kíséri, de ma reggel gyönyörködtünk benne és én bízom abban, hogy lesz annyi hó, estére tudjunk hógolyózni és a későbbiekben szánkózni. Persze könnyen vagyok, az óvoda közel van el lehet sétálni, uszodába már csak ma megyünk az évben, karácsonyra pedig beszereztem mindent.

 
Ó igen tényleg, uszoda. Bettina nagyon fázott hétfőn. Annyira hideg a víz, ráadásul az épületet sem fűtik túl, mert ugye min spóroljunk? A vendégeken, akik az uszodába járnak. A méregdrága beléptető rendszert le kellett szerelniük, mert nem működik, lesz majd helyette másik, bár az én véleményem az, hogy, aki eddig be akart lógni, az bármikor meg tudja tenni. Ott van a sok úszómesternek nevezett emberke, ülnek az elkerített karámban és semmit nem csinálnak, csak nevetgélnek. Közülük óránkénti váltásban miért nem tudja valaki az érkezők jegyét megnézni???? Ha már ott vannak olyan mindegy lenne, rajtunk spórolnak, ráadásul folyékony szappan sincsen soha, pedig én már annyiszor szóltam. A ruhatárért külön pénzt kellene fizetni, a fogas ára nem fér bele a belépőjegy árába!? Na ennyit a mi városi uszodánkról. Jól kibosszankodtam magam, de most kinézek az ablakon és jó érzés tölti be a szívemet. Nos a fázás miatt úgy döntöttünk itt az ideje, hogy Bettina kapjon egy szörf-búvár ruhát. Kevésbé ázik át, úgyhogy nem fog annyira fázni. Ha már vásároltunk lett egy normális úszószemüveg is, legalább ez alá se megy be a víz és tök jól ki lehet látni belőle. Majd ma az uszodában készítek róla normális képeket, amiben nem zokniba van ;-)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése