Olyan sok minden van, amit úgy szeretnénk elmondani a gyerekeinknek! Szeretnénk meggyőzni őket, hogy ne nőjenek fel olyan hamar, de nem hallgatnak ránk. El akarjuk mondani nekik, hogy a szépség múlandó, de ők nem hajlandók elhinni. Figyelmeztetjük őket, hogy tetteiknek következményei lesznek, és mégis dacolnak velünk. Szomorú, de gyerekeink még csak nem is kapiskálják, hogy veszélyes hely ez a világ, így hát a mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy megvédjük őket.

2009. december 10., csütörtök

Csibék és csibészek

Hoztam Bettináról megint úszós képeket, fantasztikusan ügyes, mostmár háton is úsznak, bár karral még nem nagyon megy neki, de a lábtempója szuper. Zsuzsa azt mondja, igazi vízibalettos lábai vannak ;-) A karikával a mellúszást próbálja tanítani nekik.



Roxánát nem viszem ma oltásra, folyik kicsit az orra. Szerencsére nem vészes. Bár azt sem tudom, hogy a 15 és a 18 hós oltás között szigorúan meg kell-e lennie a 3 hónapnak, mert ha igen, akkor még csak pár nap múlva esedékes.
És akkor következzenek a képek:


Veled minden jó KERESZTAPA:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése