Olyan sok minden van, amit úgy szeretnénk elmondani a gyerekeinknek! Szeretnénk meggyőzni őket, hogy ne nőjenek fel olyan hamar, de nem hallgatnak ránk. El akarjuk mondani nekik, hogy a szépség múlandó, de ők nem hajlandók elhinni. Figyelmeztetjük őket, hogy tetteiknek következményei lesznek, és mégis dacolnak velünk. Szomorú, de gyerekeink még csak nem is kapiskálják, hogy veszélyes hely ez a világ, így hát a mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy megvédjük őket.

2009. december 23., szerda

Manók és a Jézuska fenyőfája



Kezdjük a manókkal. Összepakolták a gyerekszobát. Végre rend van, persze napjában 100x el kell ismételnem, hogy tessék a játékokat visszarakni a helyükre, de remélem pár napig így marad. Végülis a manó jól megdolgozott érte.
És úgy néz ki 24-én reggelre a Jézuska meghozza a feldíszített karácsonyfát, természetesen még ajándékok nélkül, hogy mire apa délután hazaér a munkából, az ajándékok is megtalálják a helyüket és  kapkodás nélkül meghallgathassuk a Mennyből az angyalt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése