Olyan sok minden van, amit úgy szeretnénk elmondani a gyerekeinknek! Szeretnénk meggyőzni őket, hogy ne nőjenek fel olyan hamar, de nem hallgatnak ránk. El akarjuk mondani nekik, hogy a szépség múlandó, de ők nem hajlandók elhinni. Figyelmeztetjük őket, hogy tetteiknek következményei lesznek, és mégis dacolnak velünk. Szomorú, de gyerekeink még csak nem is kapiskálják, hogy veszélyes hely ez a világ, így hát a mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy megvédjük őket.

2009. november 14., szombat

Nincs láz

Elvittem délelőtt az orvoshoz. Nem lát rajta semmit sem. Még a torka sem piros, továbbra sem folyik az orra és nem is köhög. Azt mondta, azt látja, hogy fogzik, de azért a 39 fok túl magas láz ahhoz. Mellesleg hónapok óta nem jött ki újabb foga, továbbra is 7 van, lehet egyszerre jönnek!? Szerencsére láza sincsen éjszaka óta, nagyon álmos, de azért jókedvű, aludt is nagyokat ma. Kevesebbet eszik, mint szokott, de eszik. Úgyhogy passzolom. Éjszakára felviszem az emeletre az utazóágyat és abban fog aludni, ha baj van, hamarabb ott tudok lenni. Mi lehet ez nem tudom?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése