Olyan sok minden van, amit úgy szeretnénk elmondani a gyerekeinknek! Szeretnénk meggyőzni őket, hogy ne nőjenek fel olyan hamar, de nem hallgatnak ránk. El akarjuk mondani nekik, hogy a szépség múlandó, de ők nem hajlandók elhinni. Figyelmeztetjük őket, hogy tetteiknek következményei lesznek, és mégis dacolnak velünk. Szomorú, de gyerekeink még csak nem is kapiskálják, hogy veszélyes hely ez a világ, így hát a mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy megvédjük őket.

2009. november 14., szombat

Láz

Éjfélkor Roxána hangos sírásba kezdett. Nyugodtan alszik, ilyen nem szokott előfordulni. Kivettük a kiságyból, megmértem, bizony 39 fok feletti láza volt. Inni nemigen akart én a torkára gyanakszom, különben jókedvű, rögtön levadászta az egyik könyvét és a babáját szeretgette. A nurofen nem vitte le a lázát, 1,5 óra múlva adtam neki egy germicid kúpot. Utána aludt az ágyban köztünk, persze mi kevésbé, mindig arra lettünk figyelmesek, hogy apró talpak vannak a fejünkön. Már újra az ágyában van, a kúp rögtön levitte a lázát, ezenkívül semmi tünete nincsen. Se köhögés, se orrfolyás, délelőtt elviszem az ügyeletre mindenképpen. Pár hónaposan volt már egyszer így, akkor vettek tőle vért és vizeletet, gyulladás volt, kapott antibiotikumot, hát most kiváncsi leszek. Annyira sajnáltam a tűzforró gyereket és sajnos el kell fogadnom, hogy ismét kezdődnek a beteges megpróbáltatások, pedig már úgy hozzászoktunk, nem kell aggódni ezek miatt.

Lefényképeztem az adventi koszorút is, persze mű és kicsike, de a miénk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése