Olyan sok minden van, amit úgy szeretnénk elmondani a gyerekeinknek! Szeretnénk meggyőzni őket, hogy ne nőjenek fel olyan hamar, de nem hallgatnak ránk. El akarjuk mondani nekik, hogy a szépség múlandó, de ők nem hajlandók elhinni. Figyelmeztetjük őket, hogy tetteiknek következményei lesznek, és mégis dacolnak velünk. Szomorú, de gyerekeink még csak nem is kapiskálják, hogy veszélyes hely ez a világ, így hát a mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy megvédjük őket.

2009. november 29., vasárnap

Advent 1.

Ma meggyújtotta Bettina az adventi koszorú első gyertyáját. Hogy miért is? A modern világ már bármilyen koszorút használ, nem is tudtam, hogy van rá szabály, ilyennek kellene kinéznie egy adventi koszorúnak:




Adventkor a XIXXX. század óta szokás koszorút készíteni. Az adventi koszorú ősét 1840-ben Johann H. Wichern német evangélikus lelkész készítette el: egy felfüggesztett szekérkeréken 23 gyertyát helyezett el, melyek közül minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig.
Ma az adventi koszorú általában fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyák színe katolikus körökben egy rózsaszín kivételével lila. Az első koszorúban 19+4 gyertya volt, jelképezve a hétköznapokat is.
A gyertyákat vasárnaponként gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor.
Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, szeretet, öröm.- Ezutóbbiról gyakran- tévesen- azt hiszik, hogy a negyedik vasárnapon kell meggyújtani, de valójában advent harmadik vasárnapja az "örömvasárnap"- ami a böjtbe egy kis vidámságot hoz, hogy már közel van Krisztus eljövetele, azaz a Karácsony. A gyertyák egyben a katolikus szimbolika szerint egy-egy személyre (vagy közösségre) is utalnak:
  • Ádám és Éva – mint akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást (hit);
  • zsidó nép – akinek megígérte, hogy közülük származik a Messiás (remény);
  • Keresztelő Szent János – aki hirdette Jézus eljövetelét, és készítette az utat az emberek szívéhez (szeretet);
  • Szűz Mária – aki megszülte a Fiút (öröm – rózsaszín gyertya).
Illetve a gyertyák színei nem csak személyt szimbolizálnak:
  • Ádvent első vasárnapja
Időpontja évről évre változik, Szent András napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnapon ünnepeljük. Színe a lila: a templomi terítő lila, a szertartáson a pap lila miseruhát vagy stólát visel, illetve az adventi koszorún elsőnek meggyulladó gyertya színe is lila.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése