Olyan sok minden van, amit úgy szeretnénk elmondani a gyerekeinknek! Szeretnénk meggyőzni őket, hogy ne nőjenek fel olyan hamar, de nem hallgatnak ránk. El akarjuk mondani nekik, hogy a szépség múlandó, de ők nem hajlandók elhinni. Figyelmeztetjük őket, hogy tetteiknek következményei lesznek, és mégis dacolnak velünk. Szomorú, de gyerekeink még csak nem is kapiskálják, hogy veszélyes hely ez a világ, így hát a mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy megvédjük őket.

2010. március 1., hétfő

Orvosnál, tavasz és bölcsikezdés nemsokára

Ma délelőtt hosszú-hosszú sorunkat kivárva az orvoshoz bejutottunk. Roxána füle teljesen rendbe jött, az ÁNTSZ eredményei nem voltak túl jók, sajnos voltak bacik benne, ezért a doktornéni újabb vizsgálatot kért, remélhetőleg a beszedett antibiotikum kiűzte az összes nem oda valót. Ezt a hetet így még megkaptuk, jövő hét hétfőn kezdhetjük a bölcsit. Legalább ezen a héten lesz időm felkészülni, főleg lelkiekben, ha erre egyáltalán fel lehet. Hazaértünk az orvostól délelőtt 11 órakor, és kihasználtuk a jóidőt, volt hinta, meg motor is. Nyílnak az udvarban a krókuszok, nagyon szépek, gyönyörködünk benne, a tavasz itt van és innen már nincsen visszaút. 
És ma újabb felfedezést tettem. Reggel feladtam rá a nadrágját és bizony nem állt valami szépen rajta, rövid a szára. Gyorsan meg is mértem, bizony bizony, kisleányka elérte a 76 cm-t, most rendeltem neki egy szandit, az már 19-es a lába is nőtt. Új szavakkal bővült a tárunk, kedvence a bomb=gomb és igazából az utóbbi napokban mindent utánoz és elismétel.

Maradhatna az idő ilyen, sokkal kevesebb ruha kell és annyira jó érezni, hogy a napsugaraknak már ereje is van. Én nagyon élvezem, de sajnos megint sokkal hidegebbet mondanak az időjósok, viszont a madarak csicseregnek.

2 megjegyzés:

  1. Én is nagyon félek ha egyszer oda kerül a sor ha megy Patrik majd oviba..De sajnos az Úr nagy Úr!Ha menni kell hát nincs mese!Roxána nagyon ügyi:) Nálunk is hadilábon van még a bilizés!Van mikor kéri, de sokszor hallani sem akar róla!Én is a nyárba bízom, akkor sokkal könnyebb lesz nekik is meg nekünk is!

    VálaszTörlés
  2. Kis apró talpú lánykád van!:)
    Petim meg jó nagy lábon él.22-es szandi,cipő kell neki!:)
    A szülészeten is a csodájára jártak a nagy tappancsainak(meg a hatalmas szőke hajának).
    Nálunk még csak a hóvirág nyílik.De mi is kihasználjuk a jó időt nagyon!:)

    VálaszTörlés