Olyan sok minden van, amit úgy szeretnénk elmondani a gyerekeinknek! Szeretnénk meggyőzni őket, hogy ne nőjenek fel olyan hamar, de nem hallgatnak ránk. El akarjuk mondani nekik, hogy a szépség múlandó, de ők nem hajlandók elhinni. Figyelmeztetjük őket, hogy tetteiknek következményei lesznek, és mégis dacolnak velünk. Szomorú, de gyerekeink még csak nem is kapiskálják, hogy veszélyes hely ez a világ, így hát a mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy megvédjük őket.

2010. május 13., csütörtök

Csupa pötty

Szegény Roxána csupa pötty. Az arcán is van elég sok, jutott neki mindenhová bőségesen. Elég sok a hólyagja és még gondolom a száma nőni fog. Ő is megkapja a napi 2x-i zuhanyzást szappannal, a mentolos hintőport, a Fenistil cseppeket és a homeós bogyókat. Kedve jó volt egész nap és rengeteget evett, viszont estére 38 fokos láza lett, kapott éjszakára egy kúpot is. Azért virgonc volt, remélem az is marad. Bettina elment a hétvégére pihenni egy kicsit a mamáékhoz, ő már hétfőn mehet oviba, nagyon várja már, hisz még az anyák napi ajándékom is ott van. A napokba ráadásul elég ronda időt mondanak, 10 fok lehűlést és nagy esőket, ami már ma is volt sajnos. Roxána nem lesz tőle boldog, ha egész nap itt bent  kell lenni és nem fog tudni kimenni az udvarra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése