Olyan sok minden van, amit úgy szeretnénk elmondani a gyerekeinknek! Szeretnénk meggyőzni őket, hogy ne nőjenek fel olyan hamar, de nem hallgatnak ránk. El akarjuk mondani nekik, hogy a szépség múlandó, de ők nem hajlandók elhinni. Figyelmeztetjük őket, hogy tetteiknek következményei lesznek, és mégis dacolnak velünk. Szomorú, de gyerekeink még csak nem is kapiskálják, hogy veszélyes hely ez a világ, így hát a mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy megvédjük őket.

2010. január 30., szombat

Ónos eső

Nem is tudom mióta esik már az ónos eső, de borzalmasan csúsznak az utak, nem is megyünk sehova, sütöm a sörkiflit, abból apa is tud vinni dolgozni. Aztán most látom, hogy elindult a hó, mostmár sűrű pelyhekben hullik. Micsoda őrület lesz itt, a hó ráesik az ónosesőre, ami szépen rá van fagyva az utakra. A szánkóra egyik nap vettünk egy gyerek karfát, de nem tudjuk feltenni sajnos. Ki kellene fúrni a szánkót, amit nagyon nem akarunk, a bilincsek, amik hozzá voltak keskenyek. Hiába a mi szánkónk nem mai gyerek, ebből még nem sajnálták az anyagot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése