Olyan sok minden van, amit úgy szeretnénk elmondani a gyerekeinknek! Szeretnénk meggyőzni őket, hogy ne nőjenek fel olyan hamar, de nem hallgatnak ránk. El akarjuk mondani nekik, hogy a szépség múlandó, de ők nem hajlandók elhinni. Figyelmeztetjük őket, hogy tetteiknek következményei lesznek, és mégis dacolnak velünk. Szomorú, de gyerekeink még csak nem is kapiskálják, hogy veszélyes hely ez a világ, így hát a mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy megvédjük őket.

2009. október 13., kedd

Elindul valaha?




Roxána elmúlt 16 hónapos és még mindig nem jár önállóan. Lépeget a bútorok mentén, gőzerővel mászik, mindenhova eljut, szereti, mikor fogjuk a kezét és sétálunk vele, de mintha félne. Ma végre tolja a járássegítőjét és élvezi is, sőt észrevettem, hogy fél percig is képes önállóan megállni, kapaszkodás nélkül, de csak akkor, ha nem veszi észre, hogy nem fogja senki sem.

Már nagyon várom mikor indul el, elindul-e valaha? Mitől fél? Sokszor aggódom, hisz a vele egyidős babák mondhatni kivétel nélkül mennek már, valaki akár már fél éve is. Normális ez? Bettina 13 hósan indult el, nem volt probléma, de persze ő meg nem mászott. Készítettem ma pár képet a kis totyogómról.

2 megjegyzés:

  1. Szia, erre muszáj írnom! Marci most indult el 1-2 hete...azóta meg sem áll! Már 12 hósan is lpegetett, de akkor eleshetett..valószínűleg, mert utána folyamatosan fogta a kezemet. Ha véletlenül elengedtem, akkor rögtön megállt, megrémült és felém fordult. Engem mindenki nyugtatgatott, számtalan orvossal beszéltem.
    Nyugi, egészen biztosan ráérez hamarosan és aztán már futni fog!
    Egyébként nagyon helyesek vagytok. Véletlenül találtam ide a Rusy blogjáról!
    Puszi
    Annus, Petimami..stb:-))

    VálaszTörlés
  2. ..ja, még annyit, hogy még 2 hte Marci sem állt meg önállóan. Ha elfelejtkezett róla, akkor igen...de csak nagyon nagyon rövid ideig!

    VálaszTörlés