Olyan sok minden van, amit úgy szeretnénk elmondani a gyerekeinknek! Szeretnénk meggyőzni őket, hogy ne nőjenek fel olyan hamar, de nem hallgatnak ránk. El akarjuk mondani nekik, hogy a szépség múlandó, de ők nem hajlandók elhinni. Figyelmeztetjük őket, hogy tetteiknek következményei lesznek, és mégis dacolnak velünk. Szomorú, de gyerekeink még csak nem is kapiskálják, hogy veszélyes hely ez a világ, így hát a mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy megvédjük őket.

2010. április 30., péntek

Barikás

Mostmár biztosan bárányhimlős. Sűrűsödnek a pöttyök, vettem Belladonnát, azt a másikrhus toxicodendron 15 ch-t is, meg a mentolos hintőport. Ezen kívül semmi baja, nem lázas, jókedvű, kicsit csalódott, de majd csak túllesz rajta. Az ovis csoportban ma még 3 kisgyereken jöttek ki a pöttyök. Ez van, úgy vagyok vele, hogy Roxána is legyen túl rajta és akkor letudjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése