Olyan sok minden van, amit úgy szeretnénk elmondani a gyerekeinknek! Szeretnénk meggyőzni őket, hogy ne nőjenek fel olyan hamar, de nem hallgatnak ránk. El akarjuk mondani nekik, hogy a szépség múlandó, de ők nem hajlandók elhinni. Figyelmeztetjük őket, hogy tetteiknek következményei lesznek, és mégis dacolnak velünk. Szomorú, de gyerekeink még csak nem is kapiskálják, hogy veszélyes hely ez a világ, így hát a mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy megvédjük őket.

2010. október 28., csütörtök

Iskolahívogató Teleki "Őszidő"

Tegnap Bettinával elmentünk az ovival szomszédos iskola ovis foglalkozására. Rengeteg szülő volt ott a csemetéjével. Leültünk az étkezőben, aztán a gyerekeket 4 csoportba osztották, és ők elvonultak a tanítónénikkel az osztálytermekbe játszani. Addig az igazgatónő válaszolt a szülők kérdéseire, bemutatta az iskolát. Az uszodában szoktam faggatni a szülőket az iskolákról, illetve az oviban, akinek nagyobb testvére van, vagyis a szüleiket. Erről az iskoláról egyelőre jókat hallottam, van némi kiválasztás is, elbeszélgetnek a gyerekkel, nem körzetis iskola és a szülők dicsérik. Kompetencia alapú oktatás folyik, az iskola küllemén pozitívan csalódtam, a tantermek rendezettek, modernek és jól felszereltek, interaktív táblájuk is van minden tanteremben. Nyelvet első osztály 2. félévétől tanítanak, amikor a gyerekek már nagyjából ismerik a betűket és valamennyire tudnak olvasni. Igazából szimpatikus volt, Bettina eközben a tanteremben volt, a kérdések végén bementem a terembe is. A süniről olvasott a tanárnéni egy mesét, illetve az őszről, ennek fényében az volt a feladat, hogy az asztalra kirakott alapanyagokból kellett egy hasonló sünit csinálni, mint a táblára ki volt rakva. Volt süni és szeme, alá kellett leveleket ragasztani-kicsit összehajtva, hogy erezete legyen és természetesen a tüskéket. Bettináé szép lett, nagyon büszke volt rá és mondta, hogy ő már járni is akar iskolába. Remélem nem fogja azt hinni, hogy az iskolában játszani fognak csak.
Úgyhogy eddig úgy tűnik Telekisek leszünk jövőre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése