Olyan sok minden van, amit úgy szeretnénk elmondani a gyerekeinknek! Szeretnénk meggyőzni őket, hogy ne nőjenek fel olyan hamar, de nem hallgatnak ránk. El akarjuk mondani nekik, hogy a szépség múlandó, de ők nem hajlandók elhinni. Figyelmeztetjük őket, hogy tetteiknek következményei lesznek, és mégis dacolnak velünk. Szomorú, de gyerekeink még csak nem is kapiskálják, hogy veszélyes hely ez a világ, így hát a mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy megvédjük őket.

2014. október 12., vasárnap

Roxána 2. fogacskája és a szép ősz

Pénteken este Roxána ismét nem bírta tovább. Annyira mozgott neki alul a 2. foga, fájt neki, ráadásul ha mozgatta eléggé vérzett már. Ezt is nekem kellett kihúzni, ismét nem volt semmi probléma vele. Ma megnéztem újra hihetetlen gyorsasággal nőnek az új fogak, holnap mindkét leányzóval időpontunk van a fogorvoshoz, megejtjük a féléves kontroll vizsgálatot.



Az időjárással eléggé szerencsénk van. Nem nagyon kellett eddig fűteni, a héten gyönyörűen süt a nap. Az összes fa végre bent van a garázsban, már biztosan nem fogunk fázni télen. Bettináék is kihasználták a jóidőt a suliban. Szerdán kirándulós nap volt nekik tanítás nélkül, az erdőben voltak, keddenként készülnek a biciklis vizsgára, ami 14-én lesz jövő héten, csütörtökön sétáltunk egy nagyot és megnéztük a kacsákat-halakat, Bettináék pénteken a sulival Raßbachban voltak golfozni. Tegnap már esett kicsit, de ma újra süt a nap. Állítólag még keddig élvezhetjük a vénasszonyok nyarát, aztán jön a hideg, esős ősz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése