Olyan sok minden van, amit úgy szeretnénk elmondani a gyerekeinknek! Szeretnénk meggyőzni őket, hogy ne nőjenek fel olyan hamar, de nem hallgatnak ránk. El akarjuk mondani nekik, hogy a szépség múlandó, de ők nem hajlandók elhinni. Figyelmeztetjük őket, hogy tetteiknek következményei lesznek, és mégis dacolnak velünk. Szomorú, de gyerekeink még csak nem is kapiskálják, hogy veszélyes hely ez a világ, így hát a mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy megvédjük őket.

2011. április 9., szombat

Cirkuszoltunk

Árpilis 9-én cirkuszban voltunk, városunkba látogatott az olasz Circo Acquatico Bellucci. www.acquaticobellucci.it A kalózok kalandos útja a Végtelen Boldogság szigetére című előadás érdekessége, hogy a hagyományos cirkuszi és a színházi műfaj sajátos ötvözete. A látványos vízi showműsor során különleges állatok egész sora látható: többek között cápák, piranhák, fókák, pingvinek, víziló, óriás teknősök, de még krokodilok és óriáskígyók is. Az Olaszországból érkező cirkusz művészei a monte-carló-i és párizsi cirkuszfesztiválok nyertesei, akik egy 18. századi legendát elevenítenek fel a kalózok és egy szerelmét elkeseredetten kereső hajóskapitány, Emertuk történetén keresztül.

Számomra nagyon érdekes volt, hisz nem rajongok túlzottabban a hagyományos cirkuszért, de ez más volt. A belépőt is igen borsos áron mérték, de azthiszem a szórakozás megérte. Olyan akrobatikus mutatványokkal álltak elő az előadás első részében, hogy szájtátva figyeltük, hisz a gravitációt meghazudtolva teljesítettek. Nagyon látványos is volt, Bettina és Roxána egyaránt élvezte, Roxána többször felállt, tapsolt és táncolt, Bettina még az óriáskígyót is megsimogatta. A műsor második felében egy csomó különleges állatot hoztak be, nekem nagyon tetszettek a pelikánok, azok valami fantasztikusan érdekes madarak. Bevonták a közönséget is, volt egy pasi, akinek fel kellett mennie a színpadra, mivel, "ellopta" a kapitány kalapját és ezért ki kellett állnia a "késdobálás" próbáját. Igen vicces volt.






1 megjegyzés:

  1. Szuper lehetett!
    Itt Pécsen is volt most 2-cirkusz is,de Én még nem mertem elmenni Pepével.Tuti nem ülte volna végig...
    Majd talán jövőre:)

    VálaszTörlés