Olyan sok minden van, amit úgy szeretnénk elmondani a gyerekeinknek! Szeretnénk meggyőzni őket, hogy ne nőjenek fel olyan hamar, de nem hallgatnak ránk. El akarjuk mondani nekik, hogy a szépség múlandó, de ők nem hajlandók elhinni. Figyelmeztetjük őket, hogy tetteiknek következményei lesznek, és mégis dacolnak velünk. Szomorú, de gyerekeink még csak nem is kapiskálják, hogy veszélyes hely ez a világ, így hát a mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy megvédjük őket.

2011. március 3., csütörtök

Már március van

Tegnap este nagyon meglepődtem, hogy ennyi hó esett így március elején. Persze szép-szép, de ami sok, az már sok. Várom a tavaszt, elegem van a sok cuccból amit fel kell venni. Idén elég későn lesz a húsvét, csak nem a hó alatt fogjuk keresni a tojásokat :-)
Roxána gyógyulgat, ma viszem vissza az orvoshoz, két adag antibiotikumot megevett, a füle nem fáj, de még mindig köhög és az orrából elég sűrű váladék jön ki. Ráadásul tegnap vettem észre, hogy az első fenti fogai elszíneződtek, lehet, hogy a gyógyszertől és hiába mosom neki, az a színeződés nem jön le a fogkefétől.
Bettinának viszont mozog alul a másik foga is és már alig várja, hogy kiessen, biztosan mozgatja is, de egyelőre már jópár napja nem akar kiesni.
Ezen kívül nem sok dolog történt, telnek a napok, én nagyon várom azt a 4 napos hétvégét is és bízom benne, hogy akkor jó idő lesz, ki lehet majd menni és nem lesz senki sem beteg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése