Olyan sok minden van, amit úgy szeretnénk elmondani a gyerekeinknek! Szeretnénk meggyőzni őket, hogy ne nőjenek fel olyan hamar, de nem hallgatnak ránk. El akarjuk mondani nekik, hogy a szépség múlandó, de ők nem hajlandók elhinni. Figyelmeztetjük őket, hogy tetteiknek következményei lesznek, és mégis dacolnak velünk. Szomorú, de gyerekeink még csak nem is kapiskálják, hogy veszélyes hely ez a világ, így hát a mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy megvédjük őket.

2010. június 25., péntek

Bobo car


Múlt héten a bölcsödei gyereknapon fedeztem fel egy új járgányt. Volt egy kisfiú, aki rendeltetésszerűen használta, tehát ráült, felrakta a lábait, jobbra-balra forgatta a kormányt és őrült gyorsan haladt vele. Igaz Roxána ezt még nem tudja végrehajtani, de ő is szívesen ült fel rá, talán szívesebben, mint a motorjára, ő lábbal hajtja. Otthon aztán nem hagyott nyugodni a dolog, utánakerestem a neten és kiderült mi is ez a járgány. Bobo car a neve, egy szuper találmány, úgy döntöttünk rendelünk belőle egyet. Bettina kiválasztotta a barbie pink színűt, hétfőn rendeltem, keddre meg is kaptuk. Bettina is megy vele nagyon gyorsan és szereti, csak egy kis bökkenő van. Roxána irigykedik rá és letessékeli róla, pedig ketten is elférnek rajta, sőt felnőttek is használhatják, 120 kg a teherbírása. Szóval megy a vita ki üljön rá, de azért talán hosszútávon hozzászoknak, hogy megosztozzanak rajta.

1 megjegyzés:

  1. Nagyon szuper kis járgányt vettetek!
    Ezen az utolsó képen olyan aranyosak!(de a többin is)
    :)

    VálaszTörlés