Olyan sok minden van, amit úgy szeretnénk elmondani a gyerekeinknek! Szeretnénk meggyőzni őket, hogy ne nőjenek fel olyan hamar, de nem hallgatnak ránk. El akarjuk mondani nekik, hogy a szépség múlandó, de ők nem hajlandók elhinni. Figyelmeztetjük őket, hogy tetteiknek következményei lesznek, és mégis dacolnak velünk. Szomorú, de gyerekeink még csak nem is kapiskálják, hogy veszélyes hely ez a világ, így hát a mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy megvédjük őket.

2013. április 16., kedd

Bettina szülinapja 2013. január 17.



Bettinánk januárban 8 éves lett, számomra még mindig hihetetlen, hová tűntek el az évek?! Az elmúlt hetekben rengeteget változott, komplett ruhatárat kellett cserélnem, ami még a mai napig folyamatban van, őrült tempóban nő. 8 évesen 130 cm magas, 30 kg, általában 134-140-es ruhákat hord és 33-34-es cipőket. Csinoskodó mostanában, de emellett megmarad neki a kalóz, halálfej és egyéb fiúsabb dolgok szeretete, az öltözködés terén is. Viszont csini Monster High-os cipőket kellett neki venni, amikben kész hölgy. Továbbra is azt mondom korai kis kamasz ő, mindennaposak az ajtócsapkodós duzzogások, sokszor visszabeszél és nem tetszik, ahogy nekem mondja, elég rendetlen és lusta (na ez nem változott), továbbra is imád rajzolni, kreatív dolgokat alkotni, a matek az egyik kedvence a suliban és persze szorgalmasan tanul németül. Jól veszi az iskolai akadályokat, nem bántam meg, hogy itt a 2. osztályban kezdett, lassan behozza a többieket a nyelvi akadályok ellenére is. Imádja a táblagépét, nagyon szeret rajta játszani, mostanában felfedezte az internetet is, ahol egyre jobban eligazodik, és szerencsére továbbra is szeret olvasni, ami persze minkét nyelven kell menjen.
Szülinapjára megígértük, hogy elhívhatja hozzánk pár barátnőjét. Találtunk ki itthoni játékokat és csajos bulit rendeztünk. Mindenki jól érezte magát, Bettina is elégedett volt. Íme a képek:













Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése