Olyan sok minden van, amit úgy szeretnénk elmondani a gyerekeinknek! Szeretnénk meggyőzni őket, hogy ne nőjenek fel olyan hamar, de nem hallgatnak ránk. El akarjuk mondani nekik, hogy a szépség múlandó, de ők nem hajlandók elhinni. Figyelmeztetjük őket, hogy tetteiknek következményei lesznek, és mégis dacolnak velünk. Szomorú, de gyerekeink még csak nem is kapiskálják, hogy veszélyes hely ez a világ, így hát a mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy megvédjük őket.

2012. június 7., csütörtök

Boldog 4. szülinapot Roxána!




"Azért, mert szerettek, jöttem a világra
Lettem új fény, csillag, szülők boldogsága.
Szeressetek mindig, igaz szeretettel
A kincsetek vagyok: kicsi kincs, de ember."




Szeretettel köszöntelek az egyik kedvenc verseddel, amit már oly sokszor mondtál nekem. Nagyon boldog szülinapot kívánok Drága Roxána, hihetetlen, hogy már 4 éves lettél. Még igen tisztán emlékszem a napra mikor születtél, azon a szép napsütéses szombati napon. Pici voltál akkor is, és igazából most sem nőttél még túl nagyra.

Milyen is vagy te 4 évesen? Még mindig azt kell mondanom, hogy nagyon akaratos, jókedvű és talpraesett. Sokszor kisebbnek gondolunk, alábecsülünk téged, pedig én sokszor látom, hogy te nem vagy már az a nagyon kisgyerek. Érted az összefüggéseket és igen okosan tudsz érvelni, szerintem bárkit le tudsz venni a lábáról és meg tudod győzni a saját igazadról. Van humorérzéked, szórakoztató vagy, melletted sosem lehet unatkozni. A számodra nem tetsző dolgokat ki tudod válogatni. Tavasszal már nem voltál hajlandó felvenni egy sapkát, mert szerinted túlságosan kisbabás és szerinted te már nem vagy kisbaba, úgyhogy azt a sapit el kellett raknom. Szereted a lányos ruhákat, manapság örülsz a hosszú hajnak, a csinos frizurának, csatoknak, gumiknak. Rengeteg verset, mondókát és éneket ismersz, szívesen énekelsz még mindig, ha a megunásig szavalt verseket nem akarod ismételni, akkor képtelen történetekkel állsz elő, ami a te kis fejedben születik meg. Természetesen ez mindig valami vicces dolog lesz.



Továbbra is szívesen hintázol és énekelsz közben, szereted a legót, a kirakókat, egyre szebben színezel és rajzolsz, a kézügyességed sokat fejlődött. A lábbal hajtható kismotor a kedvenc, de szívesen közlekedsz a Bobo Car-ral, illetve szépen hajtod a lábaiddal a kétkerekű futóbiciklit is. Szereted a hátizsákodat pakolgatni és azzal útnak indulni, illetve nagyon sokat gondoskodsz a családról, folyamatosan főzöl valamit. Mostanában rajongsz a lovakért, és mivel Németországban a lovarda tőlünk 300 m-re van, valószínűleg meg is fogsz tanulni a későbbiek folyamán lovagolni. Olyan vagy, mint egy fáradhatatlan leányzó, aki még az evéssel is hamar végez, hogy végre tovább mehessen, és csinálhasson valami mást is.


Így szeretünk téged, hol viccesen, hol akaratosan, olyannak, amilyen vagy.

Súly: 12 kg
Magasság: 92 cm
Cipőméret: 21-22
Ruhaméret: 92-104 

BOLDOG 4. SZÜLINAPOT ROXÁNA! 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése