Olyan sok minden van, amit úgy szeretnénk elmondani a gyerekeinknek! Szeretnénk meggyőzni őket, hogy ne nőjenek fel olyan hamar, de nem hallgatnak ránk. El akarjuk mondani nekik, hogy a szépség múlandó, de ők nem hajlandók elhinni. Figyelmeztetjük őket, hogy tetteiknek következményei lesznek, és mégis dacolnak velünk. Szomorú, de gyerekeink még csak nem is kapiskálják, hogy veszélyes hely ez a világ, így hát a mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy megvédjük őket.

2011. június 18., szombat

Roxána 3 évesen


Nehogy elmaradjanak az adatok Roxánáról, mert később már biztosan elfelejtem.

Tehát Roxána 3 évesen:

86 cm magas, 11 kiló, 20-as cipőt hord és kint van mind a 20 foga is. Nagylányosodik egyre jobban, őrült egy nőszemély, humoros, bárkit megnevettet. Viszont nagyon erős személyiség, önálló akarattal. A bölcsiben megállja a helyét, nem piszkálják, mivel ő nem hagyja magát, talpraesett nagyon. Önállóan és szépen eszik, kanállal és villával egyaránt, 3 évesen 100%-an szobatiszta lett éjjel és nappal is. Baleset az elején előfordult, de már az sem, szerencsére elhagyta a nagydologhoz is a pelust, kizárólag a bilibe végzi a dolgát. Mire szeptemberben oviba megy biztosan átszokik a wc-re is. Nagyon készül az oviba, ott is, mint most és mint Bettinának is volt virág lesz a jele. Praktikus, hisz Bettina összes ovis cuccát megörökli a zsáktól az ágyneműig. Szeret motorozni és a bobo car-ral menni, a futóbiciklin még nem magabiztos, annak ellenére, hogy végre leér a lába is. Szeret gyurmázni és építőkockával játszani, a lámpák nála is nagy slágerek, ezt mindkét gyerek az apjától örökölte :-) Lapozza és olvassa magának a könyvet, fantáziadús történeteket talál ki a képekhez, játszik a babáival, akiket szépen ellát. Rendszerető és figyelmes, ami nem elhanyagolható, bármibe be lehet vonni, lelkesen segít. Örül a víznek, nem fél benne, és nem zavarja, ha az arcába fröccsenik, szerintem könnyen megtanul majd úszni. A zene és a tánc szeretete továbbra is megvan. Hogy ne csak a jóról essen szó, hisz ő sem tökéletes :-) 


Rettenetesen makacs, úgyis minden úgy lesz, ahogy ő eltervezte, sajnos néha vagyis általában nem tudok rá hatni, egyszerűen őt nem lehet büntetni. Maximum bedobja a durcást, lefekszik a földre, vagy a tárgyak repülnek a másik sarokba, illetve kiabál. Ha nem akadok ki és nem próbálom fegyelmezni, hanem nem foglalkozom vele, akkor is ezt csinálja. Őt nem lehet beküldeni a szobájába, vagy sarokba állítani. Remélem az idő múlásával a hisztik csökkennek és jobban szót lehet vele érteni, na meg talán jobban meg fogja érteni a dolgokat, mit miért szabad és miért nem. Bettinát simán elveri, ha valami nem tetszik neki, vagy éppen meg akar szerezni valamit. Szeretik egymást, ez ilyen se veled se nélküled állapot. Vannak napok mikor olyan aranyosan eljátszanak együtt, nem vesznek össze egy labdán, hanem egymással játszanak a labdával, akkor optimista vagyok, aztán másnap megint kezdődik elölről minden... Nagyon szeretjük ezt a 3 éves csajszit, ő a mi kis humorbogyónk.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése